Képtár

Támogatóink

Interjú Vujity Tvrtkoval

A TV2 riportere a 80. Ünnepi Könyvhét vendége volt

Vujity Tvrtko volt a 80. Ünnepi Könyvhét vendége

Nagy sikerrel zárult  Nagykőrös Város Önkormányzata és az Arany János Kulturális Központ közreműködésével szervezett 80. Ünnepi Könyvét.

A három napos rendezvény szombati vendége Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas újságíró volt. A Tv2 riportere baseball sapkában érkezett Nagykőrösre, de talán ez nem is meglepő, hiszen az író  minden nyilvános megjelenésén sapkát visel. Elmondása szerint régebben még számolta sapkagyűjteményét, de napjainkban már nem tudja ezek pontos számát. Mit is gondolhatna az ember egy olyan riporterről, aki már megjárta Csernobilt, volt a lepratelepen és sok más számos veszélyes szituációban? Kijelenthetem, hogy a riporter nagyon jó humorú, hétköznapi ember.

Az Arany János Kulturális Központ színháztermében 19 órától kezdődött Pokoli történetek – Angyali történetek című előadása, melyben beszámolt az eddigi tudósításainak legemlékezetesebb pillanatairól. A műsor nem a szokványos módon kezdődött, mert a riporter a színházterem főbejáratánál köszöntötte a közönséget és csak utána lépett fel a színpadra. Talán a hangulat oldása miatt, első gondolataiban személyes vicces történeteket mesélt. A legnagyobb nevetést a mikroportos sztorija váltotta ki, melyben elmesélte, hogy egyszer elfelejtette kikapcsolni a csíptetett mikrofonját és a közönség végighallgathatta, amíg az illemhelyen tartózkodott. A közönségtalálkozó ideje alatt folyamatosan szórakoztató poénokkal oldotta a témák súlyát, melyeken nagyokat nevetett a telt házas publikum. A mosolygós percek után elkezdett mesélni az észak-koreai élményeiről, a csernobili „kirándulásáról”, Tamás András az utolsó hadifogoly megtalálásáról és Németh Szamíra megmentéséről. Az előadást vetítés zárta, melyben olyan képkockákat láthatott a közönség, amelyeket még a Napló című műsorban sem vetítettek le.

Az előadás után örömmel válaszolt a nagykőrösi közönség kérdéseire, majd dedikálta az otthonról hozott vagy a helyszínen megvásárolt könyveket.

Az érdeklődők kérdéseire adott válaszokból kiderült, hogy az újságírói pályafutása elég véletlenszerűen alakult ki, mivel ő annak idején még tolmácsnak jelentkezett a Magyar Televízióhoz, és a stábbal együtt a volt Jugoszlávia területére utazott. Ott rövid időn belül kiderült, hogy ő a környék legjobb újságírója, s egyben a legrosszabb is, hiszen a háborús övezet körbezárása miatt egyedül maradt, mint tudósító. Pár hét leforgása alatt már a BBC-nek is tudósított. Tehát eleinte véletlenszerűen volt riporter, majd utána az Egyesült Államokban tanulta az újságírást.

A város lakói közül többen dedikáltatták az újságíró új könyvét, melynek címe A Fertő. Az író elmondta, hogy ez az új kiadvány nem a Pokoli illetve Angyali történetek könyvsorozat része, ez az internet bűnös, aberrált világáról szól. Műfajilag egy bűnügyi oknyomozó dokumentum - kötet, amely a föld alatti szexipar világába enged betekintést. A Tv2 riportere maga is kétgyermekes apa, és kötelességének érzi felhívni szülőtársai figyelmét az internet nyújtotta veszélyekre. Elmondta, hogy az ő családjában annyiban diktatúra van, hogy  mindig utánanéz, hogy mit csinálnak a fiai és útmutatót is ad a dolgok helyességét illetően.

Az érdeklődők kérdéseire végig jókedvűen, mosolyogva válaszolt a nagykőrösi vendég, aki megemlítette, hogy elég sűrűn jár erre a környékre, mert a felesége kecskeméti volt és az anyósa még a ma napig is ott él.

Este tíz óra körül elégedetten távozhatott haza a nagykőrösi publikum, mert jó két órás élvezetes, poénos, mégis az élet tragikus dolgait, történéseit feldolgozó előadást hallhattak. Továbbá megismerkedhettek Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas újságíróval.  

Hogyan kezdődött újságírói pályafutásod?

Négy nappal az érettségi után jelentkeztem tolmácsnak a Magyar Televízióhoz. Lement a stáb a volt Jugoszlávia területére, ahol nagy politikai torzsalkodások folytak. Minden nap ott aludtam, mert nem akartam Pécs és Eszék között napi 200 kilométert utazni. Egy napon körbezárták a várost és kiderült, hogy én vagyok a környék magasan legjobb újságírója, s egyben a legrosszabb is, hiszen én voltam ott egyedül. Mire feleszméltem, egy hét alatt tizenkét sajtóorgánumot tudósítottam. Egy hét múlva felkeresett a BBC és megkértek hogy közvetítsem az eseményeket. Én akkor még alig tudtam angolul, mégis angol nyelven kellett tudósítanom, így megszületett minden idők legfurcsább riportja. Később elmentem az Egyesült Államokba újságírást tanulni.

Tudatos volt a pályaválasztás, vagy véletlenszerű?

Az előbbiek alapján véletlenszerű, mégis tudatos, hiszen később egyetemen is tanultam a szakmát.

Lehet mondani, hogy téged kifejezetten a televízióból és könyvekből ismert veszélyes szituációk és helyszínek vonzanak, vagy ez is a véletlen műve?

Csupán minden tizedik riportom szól valamilyen extrémebb, veszélyesebb dologról. Ez nagyon hasonló egy repülőgép-szerencsétlenséghez, ahol egyetlen lezuhant gépről heteket lehet hallani, de a számos épségben földet ért repülőről nem készülnek tudósítások. Én is készítettem rengeteg riportot egyéb dolgokról, mégis az emberek a csernobili vagy az észak-kóreai interjúkra emlékeznek. Én nem vagyok a veszély riportere, én a témát keresem. Az viszont tény, hogy az említett helyszíneken érdekesebb témák adódnak.

Mi volt mégis a legfélelmetesebb tudósításod?

Csernobil, mivel ott a veszély láthatatlan volt. Míg egy háborúban tudod, hogy ha egy lyukkal több van rajtad, mint mikor elindultál, akkor baj van, de itt nem észleled. A hazatérés után kezdik el vizsgálni az ember vérét és egyéb dolgokat, és még akkor sincs kizárva a fertőzés.

Igaz-e az a hír, hogy amikor a lepratelepről hazatértél, a tv2-ben sokan nem mertek kezet fogni veled?

Udvariasan jelezték, hogy most ne barátkozzunk olyan intenzíven. Egy hipohonder operatőr barátom az utca másik oldaláról üvöltötte, hogy bár szeret, mégsem örülne ha én is átmennék abba az oldalba.

A munkád során bekövetkező egy-egy kockázatos szituációban a családodra gondolsz inkább, vagy a karrieredre?

…vagy a Jóistenre. Mint említettem a munkámat nem mondanám veszélyesnek. Lehet, hogy nagy veszedelemnek voltam kitéve, mikor Szarajevóban egy orvlövész rám szegezte a fegyverét, mégsem történt bajom. Vagy mikor átjöttem Jugoszláviából a háborúból, ott is megúsztam mindent, de a határ után négy kilométerrel igen nagy sebességgel elgázoltam egy őzet, ami nagyobb problémát okozott mint a kint eltöltött idő. Miamiban az egyetemen azt is megtanultam, hogy hogyan ne legyek hősi halottja a filmjeimnek. Egy-egy nevezetesebb helyszínre való utazásom előtt hónapokat, vagy akár éveket készültem.

Miről szól a nemrégiben megjelent Fertő című új könyved?

Ez nem a Pokoli illetve Angyali történetek könyvsorozat része. A fiatalokat, főleg gyerekeket az interneten keresztül behálózó misztikus, de mégis bűnös, aberrált világról szól, melynek sajnos Magyarországon még nincs törvényi szabályozása. Éppen ezért bizonyos káros videótartalmakat – melyeket ha megnéz egy gyerek, azonnal megsérül – nálunk el tudnak készíteni más felkészültebb országokkal szemben, és a gyerekek bármikor hozzá is férhetnek. Főként napjainkban, amikor az elfoglalt szülők maguk ültetik őket a számítógép elé.

Főleg kiknek címeznéd a könyvet, és mire szeretnéd felhívni a figyelmüket?

Arra kívántam felhívni szülőtársaim figyelmét, hogy itt egy generációs problémáról van szó. Ez alatt azt értem, hogy már az én korosztályom sem fog soha oly mértékben érteni a számítógépekhez, mint a 7-8 éves gyerekek, így a szülők nem is tudják nyomon követni gyermekük cselekedeteit, az interneten megtekintett videóikat. Ahogy a mi szüleink számára hatalmas technikai kihívás egy mobiltelefon használata, úgy az én korosztályom számos tagja nehezen lát bele az internet beszélgetős, vagy társasági oldalaiba. Sajnos sok ember felfedezte ezt a nagyszerű új terepet bizonyos bűncselekmények elkövetéséhez. 

Mit gondolsz, a könyv hatására fellép-e majd valamilyen pozitív változás? A könyved olvasása után kíváncsiságból beütöttem az egyik internetes keresőoldalon a nagymama szót, és beigazolódott, amit a könyvben olvastam.

Valószínűleg az első megnyitott oldalon pornográf képekkel szembesültél nagymamákról, nem pedig kötögető, süteményt sütő kedves nagyikkal. Számos más ártatlannak tűnő szókapcsolat, mint az „apa-lánya” vagy a „Jancsi és Juliska” is hasonló eredményt hozna. Sajnos ezek olyan dolgok, melyekről nem merünk beszélni. Akkor lesz megállítható, ha a családok ismét családokká válnak és egymással beszélik meg a problémáikat, még akkor is, ha azok kínos hangvételűek. Ekkor a szülő már tudna tanácsokat adni a témával kapcsolatban és némileg kontroll alatt tudná tartani gyermekét. A mi családunkban annyiban diktatúra van, hogy én mindig utánanézek, hogy mit csinálnak a fiaim és útmutatót is adok a dolgok helyességét, vagy helytelenségét illetően.

Tudatosan zárod el magánéletedet a médiától?

Beengedem a sajtót bizonyos egészséges mértékben. Nem titkosak sem a gyermekeim, sem a feleségem. Lehet, hogy ma már furcsaságszámba megy, hogy 10 éve boldog házasságban élek, hűséges vagyok a feleségemhez, nincsenek hangos botrányaim és úgy gondolom, hogy ez így van rendben.

Feleséged közismert élvonalbeli sportoló volt a pécsi kosárlabdacsapatban. Jelenleg mivel foglalkozik?

Ő egy kétdiplomás pedagógus és kosárlabdaedző. Ma is játszik hobbyszinten, és az övé Magyarország legnagyobb kosárlabda utánpótlás képző tábora.

Jártál-e már Nagykőrösön?

Mivel a feleségem kecskeméti volt és az anyósom máig ott él, így elég sokat járok a régióban. Voltam már Nagykőrösön is, de úgy, hogy ez legyen az úti cél, most vagyok a városban először.

Juhász Nándor